De ez egyáltalán nem volt rossz, hiszen fel tudtam fogni úgymond a SW filmek "filozófiáját". Ha belegondolunk, akkor számtalan SW játék jelent már meg. Voltunk Jedi lovagok, repülhettünk X-wingekkel és megannyi felfegyverzett hajóval. Bevallom nem is játszottam mindegyikkel. Ami a Republic Commandohoz a legközelebb áll az az Elite Force(szintén FPS), ami még anno quake3 motorral jelent meg. Az sem nézett ki rosszul, és nagyon jól volt felépítve. Az a baj ezzel a SW játékdömpinggel, hogy jönnek orrba-szájba, és ha egyszer-egyszer megjelenik valami kiemelkedő, akkor lehet, hogy elveszik a süllyesztőben, mert a játéktengerben nem tud érvényesülni. Ha megnézzük az RC-t, akkor tudhatjuk, hogy elég nagy reklámszatyorba tették, valamint a nyomtatott és internetes média is sokat foglalkozott vele. Mi lehet a titok? Honnan ez az óriási SW mánia a fanatikusok körében? Már összeszámolhatatlanul sok játék jelent meg, és még mindig el tudják adni. Talán az SW filozófiájában keresendő a megoldás, ami annyira zseniálisan van összerakva, hogyha az ember leül és nézi, vagy akár játssza a szövevényes történeteket, akkor élvezi. Itt lehet valahol a megoldás, mert nem azért játszunk vele, mert mégis egy "nagy SW" játék, hanem, mert látjuk az értelmét, élvezetes játékmenetet nyújt. Emlékszem, mikor a Doom 3-al játszottam pontosan ezt éreztem: céltalanul, csak a vizuális élményért haladtam a történetben csakis azért, mert ez mégis csak a Doom harmadik része� nem csoda, hogy meguntam. Persze ezek csak saját vélemények, érzések, ellent lehet mondani. Most már tényleg térjünk át a filozofálgatásokból a tényekre. A tény ez: Star Wars: Republic Commando. Kijött, megkaptuk, nem is tudom, hogyan kezdjek hozzá, annyi a mondanivaló róla. Itt is valami újjal találkozhatunk, de erről majd később. Elsőre vegyük talán, hogy kik is vagyunk. A Szövetség katonáinak elit kommandósait alakítjuk, akiknek a feladata, hogy a legkeményebb helyzetekben, lehetetlennek tűnő feladatokat végezzenek el, jobbára egyedül vannak, maximum rádióösszeköttetésben a főparancsnoksággal. Igen, jól gondoljátok, itt nincs egyszemélyes hadsereg. Csapat van és csapatmunka. A játékos életét még bonyolultabbá teszik azzal, hogy ő a vezetője ennek a csoportnak, és így felelősséggel is tartozik értük. Ez a felelősség a játékban úgy jelenik meg, hogy irányítanunk kell a csapatunkat, hiszen ha nem adunk parancsokat, akkor akár le is mondhatunk a katonáinkról. Elvárják, és a játék elvárja, hogy jó parancsnok módjára különböző meleg helyzetekben döntéseket hozzunk, ne hagyjuk magukra őket. A csapat négy tagot számlál (három katona + mi), azaz három embert kell koordinálnunk. A történet szerint van úgy, hogy kicsit szétesik a csapat, de nagyjából ez a helyzet. A program segít nekünk megtalálni a megfelelő stratégiai pontokat oly módon, hogy a fedezék mögé egy hologramot rak, és nekünk már csak inteni kell(kézjel), hogy oda akarunk egy embert, és valaki a csapatból onnan fogja aprítani a népet. Így egy csatahelyzetben eloszthatjuk az embereinket, és el is kell, mert ugye fedezék mögül nagyobb esélyünk van a túlélésre, és a hatásos ellencsapásokra. Apropó túlélés: ha valakinek elfogy a hp-je, akkor sem hal meg, csupán harcképtelenül fetreng a földön. A sebesült katonához tartozó indikátor átvált egy vörös keresztre, azaz segítségre szorul. Ekkor oda kell mennünk (vagy oda küldeni egy másik katonát), és szó szerint kiütni 300-al , egy a kórházakban is használt műszerhez hasonló szerkezet segítségével. Ezzel visszakapja a harcképességet, hanem is teljes élettel, de legalább tud segíteni. Egy-egy nagyobb csatában mindenkire szükség van. Ha mi kerülünk hasonló helyzetbe, akkor csak ott fekszünk magatehetetlenül az elhomályosodott világban. Ilyenkor három lehetőségünk van: 1. folytassa mindenki az előzőleg kiadott parancsot (pl. támadás az adott célpontra) 2. jöjjön valaki és élesszen föl (az előbb említett szerkezet segítségével, hiszen ilyen mindenkinél van, a modern hadseregben minden jut mindenkinek) 3. a legutóbbi mentett állás visszatöltése. Ez a legutolsó ugyan nem túl "kommandós", de legalább közvetlenül el lehet érni a visszatöltés gombját. Visszatérve a feladatokra: nem csak az öldöklésre kell összpontosítani, hiszen vannak más feladatok is, úgy, mint csapdák elhelyezése, számítógépek jelszavának feltörése, ajtókra, épületekre robbanószer helyezése, és persze felrobbantása. A jó dolog az, hogy eldönthetjük, hogy mi végezzük el ezeket a feladatokat, vagy elküldhetjük az egyik embert. Mert AI ide AI oda, mi még mindig okosabban tudunk harcolni, hatékonyabban tudjuk akaratunkat az ellenségre ráerőltetni, mint a mesterséges intelligencia, viszont ők egy bomba elhelyezését is tökéletesen meg tudják oldani, így érdemesebb nekik kiadni ezeket a feladatokat. Gyakran előfordult, hogy nagyon is csínján kellett bánnom a lőszerrel, ugyanis fogytán volt. Ilyenkor a legjobb megoldásnak az tűnt, hogy én kezelem a számítógépeket, és robbanószereket, a többiek pedig foglalkoznak az ellenséggel. Tehát fordítva is működik a dolog. Minden egyes célpont külön kijelölhető, például, ha megjelenik csata közben egy erősebb karakter, akkor egyszerűen kiadjuk a parancsot, hogy össztűz rá, és mindenki a kijelölt célpontot fogja lőni. Ez azért fontos, mert egy-két táposabb bogárnál, vagy robotnál elkél a nagyobb tűzerő. Amin meglepődtem, az az AI(mesterséges intelligencia) volt. Az előbb már említettem, hogy azért mi még mindig okosabbak vagyunk, de amit láttam játék közben az elég meggyőző volt (vagy csak nem akadtam bugokba). Ez is egy eshetőség. Nem kellett mondani az embereknek, hogy kire lőjenek, tették a dolgukat nagyon is hatásosan. Ha elküldtem őket feladatmegoldásra, akkor sem rohantak be a tűzvonalba, hanem megpróbáltak fejüket lehúzva haladni a célpontig. Visszatérve még két szó erejéig a parancsokra, vannak az egész csapatra vonatkozó parancsok is, mint pl. "Gyülekező!" vagy "Védd ezt a pontot!". A játék folyamán az életünk elég gyorsan fogy, pillanatok alatt le tudnak nullázni minket. Szerencsére gyakran vannak energiatöltő állomások, persze sokszor pont akkor hiányoztak, amikor szükség lett volna rájuk. A társakkal rádión keresztül kommunikálhatunk, azaz olyan jó Sokol rádiós minőségben mennek az infok. A parancsok kiosztásán és a "Yes, Sir!"ön kívül azért másról is dumálnak egymás között. Néha olyan poénokat nyomtak, hogy abba kellett hagynom a játékot, mert remegett a kezem a nevetéstől. Egyébként a játék legfontosabb ereje ebben rejlik. Alig telik el perc, hogy ne használnánk a rádiót. Nagyon jók a párbeszédek, a parancsok megfogalmazása és az emberek hangja. Továbbá tele van a játék hangulati elemekkel, csak a példa kedvéért: az egyik eligazítás alatt megkérte az egyik katona a másikat, hogy ellenőrizze már a hátitáskáját, mert gond van vele. Nem tudom, hogy ki hogy van vele, de engem ezek feldobnak, és nagyon tudom értékelni egy játékban, ha ezekre az elemekre is fordítottak energiát a fejlesztők. Sok játékból talán ezek hiányoznak manapság. A játék a grafikai engine-t a manapság oly népszerű Unrealtól örökölte, de ez csak a javára vált. Tudhatjuk, hogy ez egy kiforrott (gyors) és szép motor, tulajdonképpen a játék megfelel a mai kor követelményeinek. Senem ámulatba ejtő, senem elmaradott, pont rendben van. Az én gépemen (xp2500+, gf4ti4200) még a gyilkos helyzetekben sem ment 30fps alá. (800x600ban, minden maxon). Természetesen a játék megkapta a rongybaba fizikát is. Utunk során harcolhatunk külső-belső területeken is. A változatos játékmenetben eljuthatunk a sivatagos, sziklás tájtól a sűrű erdőig is, tehát arra egyáltalán nem panaszkodhatunk, hogy a grafika egysíkú. A fegyverekre nézve nagy a dilemma, ugyanis nem vehetjük fel a játékban fellelhető összes igazságosztót, hanem le kell cserélni a sajátunkra, ami nagy kár, mert szinte mindegyikkel nagyon jól elvoltam. Megtalálható a klasszikus lézerpisztoly, valamint ennek sorozatlövő változata is, a sniper puska, gránátvető, rocket launcher, és baráti köre. Fellelhető amolyan "Rambo-s kihaénnem" brutális géppisztoly is, de ezeket nem erőlteti a program, csak kevés lőszer jár hozzá. Vannak lézer alapú, és hagyományos puskapor-golyó alapú fegyverek is. A poén az, hogy mondjuk a droidokba kell 2 tár a hagyományos géppisztolyból, míg a lézertől 3 lövés után szétesnek, azaz nem mindegy, hogy kit, mivel lövünk. Az egyetlen mindig nagyon hatásosan használható fegyver a gránátvető volt. Egy-egy gránáttal az erősebb ellenfelek is jó útra tértek. Nagyobb csatákban találhatunk még fixen beállított lézerágyúkat, amit saját magunk vagy katonáink is használhatnak. Ezek nem véletlenül vannak ott, szinte mindig szükség volt rájuk. Hogy mit kaptam ettől a játéktól? Újítást, hasonlóan a Brothers in Arms-hoz taktikai FPS-t a jövőből, és ami egyáltalán nem elhanyagolható: Star Wars hangulattal. Nem kell megijedni, a kezelés nem bonyolult, a parancsokhoz is maximum 3-4 gombot kell használni. Azzal, hogy nem bonyolították túl az irányítást, csak hozzáadtak a játékélményhez. A legjobban a vége tetszett, nagyon úgy tűnik, hogy lesz folytatása. Ebből a stílusból kell is.